Itt az újabb fordulat: ismét tárgyal a Renault és a Fiat
Néhány nappal azután, hogy a Fiat Chrysler visszalépett a Renault-nak tett egyesülési ajánlatától, a két cég ismét tárgyalásokra készül az összeolvadásról.
Néhány nappal azután, hogy a Fiat Chrysler visszalépett a Renault-nak tett egyesülési ajánlatától, a két cég ismét tárgyalásokra készül az összeolvadásról.
A Fiat Chrysler bejelentette csütörtök hajnalban, hogy visszalép a Renault-nak tett 35 milliárd dolláros egyesülési ajánlatától, és a francia autógyártóban 15 százalékos részesedéssel bíró párizsi kormányt hibáztatta azért, hogy nem jött létre a világ harmadik legnagyobb autógyártó cége.
Túlzás nélkül mondhatjuk, a piacot teljesen váratlanul érte a Fiat Chrysler bejelentése, amely szerint egyesülési ajánlatot tettek a Renault-nak. A korábbi híradások ugyanis még arról szóltak, hogy a franciák először újraindítják az egyesülést célzó tárgyalásokat a Nissannal, majd csak ezt követően veszik fontolóra, hogy felvásárlási ajánlatot tesznek az FCA-nak. A hirtelen jött közeledés hátterében több tényező is állhat: a Fiat Chrysler motivációja világos, végre szeretnének egy olyan partnerrel együttműködni, amelynek segítségével sikeresen végighaladhatnak a jövő járműgyártásához vezető úton és amelynek köszönhetően képesek lehetnek megfelelni az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak. A Renault menedzsmentje pedig vélhetően ezzel a húzással akarhatja erősíteni tárgyalási pozícióját a Nissannal szemben. Az összeolvadásnak köszönhetően ráadásul jelentős költségeket is megtakaríthatnának több területen, amely jótékonyan hathatna a közös cég profitabilitására egy különösen nehéz időszakban. Az egyesülés ugyanakkor még nincs kőbe vésve, több buktatója is lehet a tranzakciónak.
Lapértesülések szerint akár már ma bejelenthetik a FiatChrysler és a Renault egyesülését.
Nagy bajba került a Fiat Chrysler amiatt, hogy az átlagos flottaszintű szén-dioxid-kibocsátása tovább növekedett 2018-ban. Az olaszok a kialakult helyzetet egy nagyon érdekes manőverrel oldanák meg a Financial Times beszámolója szerint: több százmillió eurót fizetnének a Teslának azért, hogy az eladott járműveik a jövőben az ő flottájukba számítsanak bele. Ennek köszönhetően ugyanis teljesíthetik az EU szigorú elvárásait és ami még fontosabb, hatalmas bírságok megfizetését kerülhetik el.
Robert Peugeot, a PSA konszern egyik nagytulajdonosa, az FFP holding elnöke egy francia lapnak arról beszélt, hogy támogatna egy felvásárlását vagy összeolvadást, kiemelve, hogy hogy a Fiat Chrysler is a lehetséges célpontok között szerepel. A lehetséges felvásárlás vagy fúzió hírére a Fiat Chrysler részvényei közel 5 százalékot erősödtek ma, míg a Peugeot papírjai 2 százalékkal kerültek feljebb.
Kartell alakításának gyanújával vizsgálatot indított több autógyártó ellen az Európai Bizottság annak kiderítésére, történt-e közöttük versenyellenes megállapodás az autóalkatrészek árazásánál - írja a Der Spiegel információira hivatkozva az Automotive News Europe.
Közel 800 millió dollárt fizet a FiatChrysler a dízelbotrányban érintett 104 ezer autója miatt indított perek rendezésére. A vállalat továbbra is tagadja, hogy csalt volna, az amerikai hatóságok szerint viszont az autógyártó illegális szoftvert használt az autóiban.
Amerikai hatóságok szerint a FiatChrysler is csalt a dízeles autóinál, emiatt több mint 700 millió dollárt fizet a cég, tudta meg a Reuters bennfentesektől.
A Fiat Chrysler ma publikálta harmadik negyedéves gyorsjelentését, a vállalat összességében vegyes számokat tett ma közzé, a társaság árbevétele és üzemi eredménye nőtt a harmadik negyedév folyamán, azonban a profit alacsonyabb lett, miután a cég 700 millió eurót különített el az amerikai jogvitájával összefüggésben. A vállalat mindemellett rendkívüli osztalékfizetést is bejelentett, amelynek kifizetésére 2019 tavaszán kerülhet majd sor.
Az Egyesült Államok hétfőn megegyezett Mexikóval az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény újratárgyalásáról, bár a megállapodást még az amerikai kongresszus mellett a mexikói törvényhozásnak is jóvá kell hagynia, kérdéses továbbá, hogy az USA-nak sikerül-e Kanadával is nyélbe ütni a kereskedelmi megállapodást, a piaci szereplők azonban kedvezően fogadták a bejelentést. A hétfői kereskedésben a General Motors, a Ford és a Fiat Chrysler részvényei is szárnyaltak.
Az alapján, amit ma az új Ferrari-vezérigazgató mondott, nem lesz könnyű megfelelni a korábban kitűzött céloknak a luxusautó-gyártónál, ennek nagyon nem örültek a befektetők.
A Fiat Chrysler, a Ferrari és a Maserati legendás vezére, és Marchionne romló egészségügyi állapota miatt a Fiat Chrysler élére a Jeep és a Ram eddigi márkaigazgatóját, nevezték ki, míg a Ferrari vezetésével a dohányipari veteránt, Louis Camillerit bízták meg. Camilleri az Altria csoport után a Phillip Morris Internationalnél töltött be vezérigazgatói majd elnöki pozíciókat, azonban az autóipar sem ismeretlen számára, miután Camilleri 2015 óta tagja a Ferrari igazgatótanácsának, és maga is Ferrari gyűjtőnek számít.
Nagy csalódást okozott a Fiat Chrysler a cég befektetőinek, nem elég, hogy a tavalyinál gyengébb eredményt tettek közzé második negyedéves beszámolójukban, a 2018-as évre vonatkozó várakozásaikat is csökkentették. Az autógyártó árfolyama több mint 10 százalékot zuhant.
Eddig is tudtuk, hogy valós körülmények között az autók jóval több károsanyagot bocsátanak ki, mint a próbapadon, a politika és az autólobbi szkanderezésével kialkudott határértékeket pedig mindenki viccnek gondolta. Ezen a most megjelent, minden eddiginél részletesebb adatbázis és vizsgálati eredmény sem változtat, arra azonban jó, hogy rávilágítson, tényleg nagy a baj, és nem lesz egyszerű a megoldás.
A Fiat Chrysler közel 5 millió autót hív vissza, mert egy szoftverhiba miatt - bár szerencsétlen lépések sorozataként - de előfordulhat, hogy a tempomat kikapcsolhatatlan lesz, és az autó fékezhetetlenné válik - írja a The Wall Street Journal.
A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) leválasztaná az autóalkatrész gyártó egységét, a Magnetti Marellit, amelyet a milánói tőzsdére vezethetik be, azonban a tranzakció keretében nem kerülne sor tőkeemelésre új részvények kibocsátásával, a Magnetti Marelliből az FCA részvényesei meglévő tulajdoni hányaduk arányában részesedhetnek.
A Fiat Chrysler iránt is érdeklődött a kínai autógyártó, a Geely, mielőtt a Daimlerbe belevett volna - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Nincsen tervbe véve a Jeep eladása - jelentette ki Sergio Marchionne hétfőn. A Fiat Chrysler vezére ezzel azokat a spekulációkat igyekezet hűteni, amelyek szerint hamarosan feldarabolhatják a cégcsoportot.
A Fiat Chrysler csütörtökön bejelentette, hogy visszahívnak 494 ezer Ram pickupot a 2013 és 2017 közti szériából, amiért azok tűzveszélyesek lehetnek.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nem a terveik szerint alakulnak a dolgok.
Cikkünket folyamatosan frissítjük a dél-koreai háborús helyzet legfontosabb híreivel.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.